Magnat Quantum 803 polcsugárzó – Egy dinamikus szereplő

2012-05-16
Vissza a tesztekhez
A Sztereó Sound & Vision magazin 2011. december – 2012. januári számából:

A kompakt hangsugárzó elnevezése egyesekben ambivalens érzelmeket kelthet. Egészen addig a pontig, amíg nincs szükségük rá, de ha helyhiány, vagy komolyabb házimozi építése okán felmérjük a mai piacot, jobbnál-jobb versenyzőket találunk.

A gyártók felismerve eme szegmens robbanásszerűen terjedő népszerűségét, folyamatosan új technológiai megoldásokat vetnek be. Ez év elején lapunkban összehasonlító tesztet végeztünk ebben az igazán telített csoportban, és már akkor is elvitte a pálmát – igaz, csak a középkategóriában- a Quantum 653-as. Így a logika azt diktálta, hogy az idei modell sem vallhat szégyent.



Ez a kategória híres a késhegyig menő konkurenciaharcról. A versenytársaknak minden kritériumnak meg kell felelniük. Az ár a többihez képest nem lehet kiugróan magas, ugyanakkor a vevő egyre finomabb hangzásvilágot, dinamikus, cicergésmentes magasakat, és teltebb, mélyebb basszusokat vár egy jóval kisebb dimenziókkal megáldott doboztól, gyakorlatilag ugyanolyat, mint az álló nagytestvérektől. Az alapok, a magas-, és középmély sugárzók fejlesztése folyamatosan dübörög, a teljesítmények folyamatosan nőnek, a mély-, és középhangok egyensúlya egyre könnyebben megteremthető. Az új anyagok megint csak jótékony pluszokat adnak ehhez, a hangszórókosarak erősebbek, de egyben könnyebbek is lettek, a membránok innovációja is rengeteg új lehetőséget nyit meg az erőteljesebb hangzáskép kialakulása előtt. Ha mindezeket a dolgokat sikerül összehangolni, és a végén még egy igényes, korrekt minőségű összeszerelés is járul hozzá, a siker borítékolható.

Tulajdonságok
A Magnat, mint Németország egyik vezető akusztikai cége, körülbelül ezen a vonalon képzelheti el a jövőt, amit most a 800-as sorozattal is a vásárlók elé tárt.
A hangsugárzó igényes, már-már exkluzív megjelenésével sokat dob a nappalin. Én, bár természetesen van hozzá mágnesesen rögzülő előlap, nem tettem fel azt, inkább gyönyörködtem a csavarozott, fém keretű hangsugárzók párosában. A magas dómja mindössze 25 milliméteres, egy tölcsér formájú foglalat felel azért, hogy a hangzást optimalizálja, és felerősítse a hangterjedést. Magát a szövet membránt elemi kerámia részecskékkel vonták be. Ez a megoldás a magas frekvenciák torzítását hivatott megakadályozni. A középmély sugárzó nagyon impresszív, gyöngyház-fehér színű, 170 mm átmérőjű. A kosár aerodinamikailag optimalizált, anyaga alumínium, és különleges öntészeti eljárással készült. Ennek köszönhetően a zavaró légörvények minimálisra redukálódnak, ez pedig csökkenti a rezonanciát. A kerámia-alumínium-gumi membrán a magas-sugárzóval együtt kierjesztett frekvencia tartományt nyújt, ami azt jelenti, hogy még a BD Audio, és az SACD lemezeket is pontosan, dinamikusan kezeli. A hangszóró súlya 10 kg, tehát pestiesen szólva van benne anyag. Felületi kidolgozása hibátlan minőségű, magas fényű és nemes textúrájú részletei ugyancsak azok. Hátoldalán öt csavarral bass-reflex cső került beszerelésre. A terminálok maguk az egyenletes és magas színvonalú munka megtestesítői, és magától értetődően bi-wiring megoldásúak.
A rugalmas híd, amelyet a statikus fém helyett alkalmaztak, nagyon praktikus, könnyen kezelhető. Csak megjegyzem, hogy mint minden belső kábel ez is az Oehlbach cég terméke. A hangszórókeret rendkívül szilárd, és alumínium éllel díszített, ez pozitívum. Az igazi fém hűvös érintése is minőségi érzést kelt. A berendezés súlya emiatt viszonylag tekintélyes. Az egész keret, ahogy korábban már említettem, a mágnesektől marad a helyén, visszafogott eleganciával ruházva fel a dobozt.
A csomagolásban található egy készlet tű, ami eddig csak az eggyel felsőbb kategóriában volt megszokott. Segítségükkel nagyon precízen be lehet szintezni a rendszert, és egyben bármilyen felületen rezgéscsillapító szerepet is betöltenek. Belül is szilárdan épített, a crossover mellett is rengeteg szigetelőanyagot használtak a gyárban. A ház anyaga vastag MDF, és további merevítők biztosítják a szilárdságot minden üzemi körülmény között. A kabinet akusztikailag is támogatja a beépített hangszórókat hátulról, így a természetes rezonanciák csökkentek. Az erőteljes mágneses rendszer optimalizált, és teljesen árnyékolt, így nem jön létre frekvencia-áthallás. Az impedancia 4 – 8 Ohm, az érzékenység 91 dB az RMS-teljesítmény 120 Watt. A maximális 200 Watt lehet, és a gyártósorról Piano Black, Piano White, vagy paliszander színben jöhet le.

Meghallgatás
Halljuk hát a lényeget! Először Beethoven IX. szimfóniáját tettem be a lejátszóba, ami DVD-Audio-ról szólt, HD-ben. Kifogástalan benyomást keltett, nagyszerűen kezelte a széles dinamikus ugrásokat. Nagyfokú jelhűséget figyelhettem meg, még a legapróbb dinamikus folyamatok közötti kis különbségek is észrevehetőek voltak. A hangszerek egy ilyen kompakt hangszóróban is kiválóan szóltak. Főleg a húrok sodró lendülete volt káprázatos, ami viszont soha nem volt agresszív. Csak annak lehet az, aki mindent szeretne kihajtani a Quantum 803-ból. Ekkor már zajos hangokkal is számolnunk kell, bár erre gyakorlatban alig-alig kerül sor. Jól hangzanak a hangszeres szólók, a sugárzó a zenei szinteket képes tökéletesen megkülönböztetni egymástól. Dinamikus különbség van az aktuálisan fókuszban lévő és a háttérben „dolgozó” esetleg bekapcsolódó hangszerek közt, de ez nem túlzott. A 803-as jó vokális tulajdonságai Andrea Bocelli CD-jén hallhatóak a legjobban. Érzékeny, finom az előadásmód, mintha mi is a nézőtéren lennénk, és lehunyt szemmel tökéletes az illúzió. Finoman keveri a hangszereket, és az énekhangot, jól kiegyensúlyozott a tér, az előadó karizmája nem zavar, vagy korlátoz. A kis változások tempóját, és az új hangszereket a háttérben megbízhatóan jeleníti meg. Egy kis zenei stílusváltást követően a CD lejátszóban Kanye West, és egy régebbi kedvenc, a Beastie Boys albuma került. Kíváncsi lettem, hogyan teljesítenek a hangszórók ezekben a műfajokban. Tudtam, nem könnyű feladat ez, főleg a midbass-mágneseknek. De rögtön meglepett az érzékenység, amelyhez pontos basszus, nagy hangerő, és nem utolsó sorban érzelmileg intenzív játék is járult. A magas-sugárzó egy nagyon szép, már-már láthatóvá tett teret épített fel, amit csak dicsérni lehet.
Végezetül mindenképpen utána akartam járni, mi történik akkor, amikor mozizni támad kedvem, és a mai trendnek megfelelően felső front hangfalaknak nevezem ki tesztalanyainkat. A meghajtásról egy Pioneer VSX – 921-s, idei EISA-díjas házimozi A/V receiver gondoskodott, megfelelő teljesítmény tartalékkal. A Lakeview Terrace című Samuel L. Jackson mozi Dolby TrueHD-ben szólt. Remélem, nem hangzik nagyképűen, de szerintem tökéletes választásnak bizonyult. A főleg rap-betétekkel operáló hangsáv minden egyes basszusát remekül kezelte, a magas hangok a helyükön voltak, a teljes hangkép, ami leginkább a 100 Hz, és 1 KHz közötti tartományba tartozik, brilliánsan „jött át”. A dialógusok tisztaságának, és érthetőségének korrekt prezentálása ebben a műfajban alapkövetelmény. Ebben az esetben ez hibátlanul sikerült. Ha a vásárló figyel például arra, hogy a dobozokat nem közvetlenül a falhoz állítja, (esetleg polcon használja) hanem a hátsó bass-reflex csőnek legalább 10 centiméter távolságot hagy, és a front-éleket a polc széléig tolja ki, nagyságrendekkel jobb hangzást érhet el. Ilyen és hasonló apró fogásokkal ezekből a kicsi dobozokból is meglepetésszerűen telt, élettel teli hangokat csalhatunk ki.

Összegzés
A Magnat Quantim 803 tökéletes választás azoknak a felhasználóknak, akik semleges, nem feltűnő, mégis dinamikus szereplőt keresnek ebben az árkategóriában. Az így megkezdett rendszerépítésbe azonban még bele kell pumpálni egy kis pénzt, mert egy belépő szintű erősítő nem elég. Ennek a törpének az étvágya tavalyhoz képest megnőtt. Emlékszünk még a régi konstrukciókra, amik 10-15 éve hódítottak. Ezek többnyire harsányak, és kidolgozatlanok voltak. Ma már kifinomult, high-tech gépezetek, amik között tulajdonképpen csak a pénztárca dönt. A 803-as viszont igen jó ár-érték arányával tarol.
A klasszikus zenei vonaltól elkezdve egészen az R’n’B-ig, mindenki talál magának egy-két szeretnivaló szeletet ebben a Quantum-tortában, így a zajos sikertől minden bizonnyal már nem lehet megmenteni. Ajánlott vétel!