Harman Kardon BDP-10 - Nem csak gyönyrű

2010-02-07
Vissza a tesztekhez

"A Harman Kardon BDP-10-es mindent tud, amit egy mai BD-játszónak tudnia kell, sőt a mezőny átlagánál többet is."

HI-FI PIAC magazin 2009. szeptemberi számának írása alapján:

Külsőre tökéletesen illeszkedik a gyártó korábbi berendezéseihez, a sötét előlap, a lekerekített élek, és a furcsán papucs/hajkefe formájú, ám jól használható táv is ismerősen köszönnek vissza. A mechanika bal oldalra került, míg mellette – az ugyancsak megszokott, egysoros, jól olvasható, pontmátrixos, 4 fokozatú (3 + kikapcsolt) dimmerrel ellátott kijelző alatt – a lejátszás alapvető funkcióihoz találunk néhány gombot. Hátlapja sem hozhat zavarba minket: a távirányítás kiterjesztéséért felelős remote in / out felületek után aranyozott kompozit, komponens, analóg sztereó, digitális koax kijáratok következnek, majd egy digitális optikai, valamint egy HDMI (1.3a x.v. Colorral), egy Ethernet csatlakozó, egy ventilátor rács, végül pedig egy fő áramkapcsoló a tápaljzat felett. 2.0-ás profilú, tehát BD-Live-val felszerelt készülékünk előlapján, bal oldalon egy USB aljzatot is találunk, mely FAT32-es rendszerben formázott HDD-ket, és persze flash drive-okat fogadhat, de meglepetésre DivX-eket, és JPG-ket is nézhetünk róluk, valamint mp3-at és wma-t is lejátszik gépünk a háttértárolókról. Értelemszerűen rendelkezik Dolby TrueHD és DTS-HD Master Audio dekóderekkel, tudja az 1080 / 24p felbontást, és felskálázást. Természetesen lemezről (az ígéretek szerint BD-RE, DVD +- RW, CD-RW-ről) is lejátszik DivX-et, wma-t, mp3-at, és (HD) jpg-ket is nézegethetünk. Bekapcsolás után viszonylag gyorsan „feláll”, a lemezbeolvasási sebessége is jó. Tálcája elég keményen jár, és tartós használat során sajnos azt is észre kellett hogy vegyem, hogy mechanikája meglehetősen zajos, mint ahogy halkabb részeken hallható a beépített ventilátor zúgása is. Hatnyelvű menüje egyszerű, és könnyen ki lehet igazodni benne. Távja kézre áll, light gombja lenyomásával pedig néhány másodperces háttérvilágítást kap.

A hang…:

BD-n elsöprően meggyőző a hatás, a halk és pattanásig feszült helyzetek igen könnyen lobbannak lángra, de bármilyen pontosak is az effektek, egy pillanatnyi kapkodás sincs. Egyik egyértelmű erőssége (hát persze, hiszen Harman / Kardonról van szó)  a filmzenék telt, energikus, és drámai, ám nem túlhajtott hangja, és természetesen megemlítendő a beszédhangok selymes finomsága, természetessége is. A mélyeket a bútorok is átveszik, de ha nem fiatalok laknának a szomszédban, azt gondolnám, hgoy egy nem elég körültekintően felragasztott műfogsor is veszélybe kerülhet. Az Apocalypto képsorai szabályosan a képernyő elé szegeznek, a látványos üldözés, és a gyönyörű, vad tájak látványa és hangjai szinte megérintenek. DVD-n ahogy azt írni szoktam, az egész már nem is olyan jó, de azért mégis, annak ellenére, hogy összemegy a produkció. Kiveszik belőle az a rezgés, vibrálás, amitől mozi a mozi, és bármilyen jól kevert anyagról is van szó, a DTHD, és a DTS-HDMA sávok után ekkor kissé üresen puffannak a dolgok az első percekben. Az akklimatizálódás után, mikor fülünk már átállt, hallható, hogy azért ez mégiscsak eléggé rendben van, fegyelmezett, ütős, de nem hiperaktívan izgága 5.1-et kapunk, és az imént említett zenés hatás ekkor is jelentkezik, legyen szó aláfestő, vagy főcímzenéről, nagyon komoly részletezéssel, és remek árnyalatokkal szólalnak meg. Valódi zenés DVD-n ezek után meg sem lepődünk azon az összeszedett, gördülékeny előadáson, amiben részünk van. Hangszerei világosak, ugyanakkor testük van, a dob pörgős, és pontos, a rezesek határozottak, mégsem szigorúak, énekesünk pedig laza, könnyed, szórakoztató. A tér a szoba falain túl nyúlik, a hangerő növekedésével pedig még tovább növekszik. A táncos jelenetek dinamikája példás, de a lírai dalok is frappánsan, sokszor könnyfacsaró tónusban szólalnak meg. A BDP-10-esnek nagy lelke van, az egyszer biztos! <br>
CD-n is a H / K hagyományokat követi, az igazán súlyos komolyzene is kellő nyomatékkal, és méltósággal csendül fel, de a játékosabb, viccelődő darabok sem állnak tőle távol. Jazzen jó izoláció, és remek muzikalitás jellemzi, jó sávszélekkel, leheletfinom cinekkel, dörmögő bőgővel. Elektronikus hangszereléstől, sőt a rocktól sem száll inába a bátorsága, és amennyire jól nevelt alapkaraktere ezt megengedi, ki is ereszti a hangját. Komoly kifogás hangminőségével kapcsolatban nem emelhető.

…és a kép:

Szép tiszta, kissé világosba hajló jellegű képet produkál. A sötét részletek is világosabb alapokon jelennek meg, most az is kivehető, ami legtöbbször elvész a feketék között. Talán eleve az LCD televíziókhoz hangolták? Egyéb kiemelhető jellegzetesség nem fedezhető fel, színeire a természetesség, semlegesség jellemző, felbontása Pazar. Problémamentesen adja vissza a legpörgősebb akciójelenetet is, vontatottság, vagy bizonytalanság nem érhető tetten.
A lemezkezelés kifejezetten gyors, a DVD korongokat is hamar felismeri, és igazán tisztességes minőségben le is játssza. Színei, képi jellemzői jellegükben ugyanazok, mint a nagyfelbontású változatnál. A felkonvertálás nagyszerű, a BD filmek után nem jelent traumát a DVD-k megtekintése. A pendrive-ok kezelése villámgyors, bár a menü egy kicsit jobban megdolgoztat, mint szükséges lenne, de aztán a DivX film szinte azonnal indul. A minőséget itt már szokni kell a BD produkcióhoz képest, de ez nem a készülék lelkén szárad.

Ajánlás:

A Harman / Kardon BDP-10-es mindent tud, amit egy mai BD-játszónak tudnia kell, sőt a mezőny átlagánál többet is. Bár nem a HD világot képviseli, az előlapi USB aljzattal azt hiszem sok vásárlót fog megnyerni a HK, egyszerűen azért, mert az átlagember nem szereti a készülék-kupacokat, jobban örül annak, ha egy lejátszó minden igényét kiszolgálja. Hang és képminősége révén, pedig komoly otthoni rendszerekbe illeszthető. Ígéretes kezdet, vagy jó folytatás? Mindenki döntse el maga, hiszen az új korban már rendesen benne járunk, de az bizonyos, hogy jól választ, aki a „kék fény” világába a BDP-10-essel nyer bebocsátást.