Dali Ikon 2 MK2 - Fegyelmezett dinamizmus

2011-01-10
Vissza a tesztekhez
A Sztereó Sound & Vision Magazin XVII. évf. 2010. október-novemberi számából

Tesztre került a DALI új IKON MK2 sorozatának egyik izgalmas darabja, az állványra vagy polcra helyezhető, közepes méretű 2-es modell.

Az IKON család a merészen használt műszaki megoldások és kidolgozottság ötvözete. Szerkezetileg és akusztikailag is roppant kidolgozott koncepció. Képes magát távol tartani a High End allűlrjeitől, miközben egyértelműen messze felette van a tapasztalat, illetve próba-szerencse útján megszült, esetenként jól is sikerülő olcsóbb hangfalaknak. Az új hangfalcsalád gyártásáról előző lapszámunkban már beszámoltunk. Ahogy ott már írtuk, a DALI hangfalak minőségének titka egyszerre keresendő az odaadó mérnöki munkában és a rendkívül fegyelmezett, számos tesztet is magában foglaló gyártási rendszerben. Az IKON 2 sorozat most kipróbált darabja a család talán legizgalmasabb darabja. Bár az idei EISA díjat, vagyis az Európa Legjobb Hangfalának kijáró elismerést egy nagyobb testvére, az IKON 6 M2 tudhatja magáénak. Az IKON 2 azonban mérete által alighanem sokkal több helyre juthat el, így sokkal nagyobb közönség előtt képviselheti a DALI márkát, az IKON sorozatot.
Az IKON MK2 44 cm-es magasságával és 32 cm-es mélységével már elég nagy térfogatú ahhoz, hogy akár sztereó, akár házimozi rendszerben megállja a helyét. Közel 19 cm-es szélessége ugyanakkor elég szerény ahhoz, hogy ott is elhelyezhessük, ahol álló nagy hangfalaknak nem jut hely, vagy ahol épp nem szeretnénk különösebben felhívni a figyelmet a hangsugárzó jelenlétére. A rostéllyal ellátott hangfal szemből nézve nem feltűnő jelenség. A hangszórókat fedő finom vásznat leemelve azonban nagyon is érdekes technika tárul elénk. A kettős magassugárzó egy 28 mm-es és egy 17x45 mm-es elemből áll. Ez az egység akusztikailag is leválasztott, a dobozon belül önálló egységként van beszerelve. A mélysugárzó formailag hagyományos, fordított porsapkás, felületén azonban feltűnik a fa rost erősítés, amit első pillantásra kosznak, szösznek is vélhetnénk. Mérete 6,5” vagyis 16cm. Ez a közel 26 literes dobozzal sima mély lefutást ígér.
A doboz oldala lehet világos dió vagy fekete mintázatú. Hátul jókora, banándugózható csavaros kábelfoglalatokat találunk. Bőséges hely áll rendelkezésre akár a vastagabb kábelek fogadására, akár a leszorítócsavarok meghúzására. A meghajtás természetesen történhet szimpla vagy kettős kábelezéssel és kettős erősítéssel is.

A próbatét
A dobozok felállítása és bekábelezése egyszerű, igaz ezt nehéz is lenne megbonyolítani. A felállításnál persze számolnunk kell a hátsó reflexcsővel. Az ellenállás névlegesen 6 Ohmos, ami bőséges szabad teret ad nekünk a megfelelő erősítő kiválasztásában. Analóg erősítők esetében, amennyiben van hátul a hangfalellenállást kiválasztó kapcsoló, azt érdemes 4 Ohm értékre állítani.
Az első meghallgatás természetesen még betöretlen hangfalakkal történt. Nem is derült ki más, mint, hogy a magas hangok tisztán és nagyon egyenletesen terülnek szét a térben. Így egyrészről egy kicsit nagyobb szabadságunk van a kívánt sztereó kép eléréséhez szükséges hangfalelhelyezés és összetartás beállításában, illetve a zene élvezete nem csak egy, a fókuszban ülő emberre korlátozódik.
Bejáratás gyanánt, a szokásos, szembe fordított hangfalakat és felemás bekötést használó módszert alkalmaztam, mintegy 20 órán át „pazarolva” az áramot. Ez azonban talán egy kicsit kevés volt, mivel a meghallgatások során napról napra élvezetesebb volt, amit hallottam.
A korai tesztek egy kicsit a bejáratás folytatásaként illetve a finomabb zenéktől még távol maradva a filmekre koncentráltak. A Blade Runner atmoszférája, az állandó eső hangja és a sztereó meghallgatás mellett is térben mozgó, fejünk felett elhúzó repülő autók zúgása és suhogása szinte átnedvesíti és mérgező gázokkal tölti meg a szoba falait. Ha Vangelis zenéje nem is, de a nyomasztó hangulat azonnal hatott. Kicsit modernebb mű felé fordulva, alő kellett vegyem Christopher Nolan Sötét lovagját. A hangfalpárból, annak ellenére, hogy nem teljes földönálló darabokról beszélünk, döbbenetes erejű és tömegű mély hang bújt elő. Ha a falakat nem is, de a közéjük szoruló levegőt mindenképpen keményen megrázta. Az IKON szériát korábban a magasai miatt dícsérték és mélyei miatt néha megszólták, mivel azon nem voltak egyenértékűek a magasabb frekvenciákon felmutatottakkal. Most úgy tűnik, sikerült finom egyensúlyt teremteni.
A Batman történetet sztereóban tovább nézve azt is mindjárt megállapíthatjuk, hogy még centersugárzó és mindenféle, a párbeszédeket feltuningoló digitális trükkök nélkül is kifogástalanul érthető, közvetlen párbeszédeket hallhatunk. A mélyek azonban újra és újra elvonják az ember figyelmét. Christopher Nolan már csak ilyen. Legújabb műve, az Inception, alighanem alaptétel lesz pár évig a mozirendszerek tesztjeiben.
Az egyre alaposabb bejáratódást megünneplendő, no meg persze a zaj és zörej alapú hangokat feledendő, egy könnyed Vivaldi következett a tesztben. A zenekar brilliáns, a karmester szenvedélyes, a hangfalak pedig roppant odaadóan közvetítik mindezt. Nagyszerűen különülnek el egymástól a hangszerek, mind térben, mind jellegben. Érezni az önélló egyéniségeket, érezni a teret. Éppen csak a levegő illata nem szűrődik át a felvételen.
Bár méretét nem hazudtolja meg, mélyeivel továbbra is elismerést érdemel. 35 nm-en nem is kell ennél több. Többcsatornás felállásban, talán még 70 nm-en is elegendő lehet 4 db ilyen doboz és persze a szükséges center és mély.
Tori Amos koncertfelvételei között válogatva ismét előtűnt a hangfalpár kitűnő térelképezése. Bár az énekesnő ajkai füleim előtt néha 90x30 cm-es óriásajakként suttogtak, az összhatás annyira lágy és szerethető, hogy nem próbáltam azonnal a dobozok elhelyezésén változtatva menekülni a hamis kép elől. Fiona Apple lemezei nagyon elkapják a hallgatót, ám most valahogy egy nemrég elmúlt divat képviselőjeként áll itt a fiatal énekesnő. A When the Pawn... mintha csak egy múló divat lett volna. Talán ez is az igazság.
Az Aerosmith lemezeit kóstolgatva, néha kicsit felbosszant a felvételek minősége. Mintha még több is lehetne bennük.
Antonio Forcione és Sabina Sciubba közös lemezéhez érve minden kérdőjel szertefoszlott. Rendezett tér, közeli gitár és finom énekhang járta át a szobát. Az élmény folytatódott Henry Mancini rózsaszín párducával, ahol a felvétel korából fakadó technikai problémákat is elfedte a remek zene. A dobozok fantasztikus ritmus közvetítő képessége ezeken a felvételeken különösen feltűnő volt. Ebben valószínűleg nagy szerepe van a könnyű de szilárd mélysugárzónak, az akusztikailag is elszigetelt magassugárzó-készletnek és a doboz belső merevítésének. Vagyis a gyors megszólalás képességéhez társuló, rezonanciáktól mentesített szerkezetnek.
Mindent egybe vetve, az IKON 2 MK2 egy remekül sikerült, energikus, de fegyelmezett és nagyon is kiegyensúlyozott hangfal. Szereplése annyira meggyőző volt, hogy bizonyosan meg fog jelenni későbbi tesztjeinkben is, mint a kategória egyik etalonja.
Az IKON 2 új változatát feltétek, műfaji korlátok nélkül, valóban bárkinek ajánlom.