Cambridge Audio 650BD - A Mindenvivő

2011-03-01
Vissza a tesztekhez
A Digitális HáziMozi Magazin XI. évf. 2010. novemberi száma alapján:

Korunk elképesztően gyorsan változó és fejlődő technológiája szusszanásnyi időt sem hagy, mire egy formátum kiforrottnak mondható, addigra ott a jobb, szebb, és nagyobb trónkövetelő, akit aztán rövidesen ugyancsak letaszítanak a csúcsról. Ezzel a folyamattal lépést tartani nem könnyű, ám mindig vannak, akik igyekeznek kompromisszumok nélküli készülékeket alkotni, és ha időlegesen is, de létrehozni az univerzális gépet. Ahogy – arra unalmas iskolai órákon a pad alatt játszott praktikákból még sokan emlékszünk – az „Autókvartett” kártyában a Ferrari Daytona a „mindenvivő”, úgy műfajunkban ezt a címet a Cambridge Audio Azur 650BD – a cég első Bluray-e – ugyancsak kiérdemli.

Készülékünk tulajdonképpen egy igényes felépítésű multimédiás BD lejátszó, amely az összes eddigi optikai lemezes formátumot (CD, HDCD, DVD-Video, DVD-Audio, SACD, BD) kezeli. (Na jó, a Laserdisc-et és MD-t nem, de emiatt nem hiszem, hogy sokan hullajtanánk könnyeket.) Ami a fájl formátumokat illeti, nos erre sem lehet panaszunk, hiszen az mpeg2/mpeg2 HD, mpeg4/mpeg4 AVC, VC-1, XviD, wmw/wmw HD, VCD, AVCHD, mpeg ISO, jpeg/jpeg HD, mp3, wma/wma pro kódolásokkal is jóban van. A legjobbat pedig direkt a végére hagytam: a mostanság igencsak divatos „matroska” konténert, az .mkv-t is lejátssza, méghozzá akadás, szöszmötölés, és kockásodás, meg kenődés nélkül. Maga a készülék külseje nem túl árulkodó, talán ahhoz a hallgatag emberhez hasonlítható, aki egy társaságban ül a sarokban, de mikor mégis megszólal, akkor a többiek tátott szájjal hallgatják. A szépen kidolgozott, eloxált alumínium előlapon kicsi gombokat, egy süllyesztett beépítésű tálca fedőelemét, és egy nem túlságosan eltalált színárnyalatú, mélykék fényű kijelzőt találunk, amivel egyébként a készüléket illető legsúlyosabb kritikám már említést is nyert. Némi izgalmat hordoz az előlapi USB aljzatot lezáró apró gumidugó, amit nem rögzítettek a készülékházhoz, ezért ha gyakran (gondolok itt napi használatra) hallgatjuk ezen a csatlakozón keresztül mobil eszközünket, akkor jó biztonságba helyezni, mielőtt elveszik. A hátlapon rendezetten mindent megtalálunk, amire csak szükségünk lehet, a hagyományos analóg és digitális felületek mellett egy 1.3c szabványú HDMI-t és egy 7.1-es analóg kijáratot, egy többzónás rendszerhez szükséges 3,5mm-es jack infra emitter aljzat, még egy USB, és egy Ethernet csatlakozó társaságában. Utóbbi jelzi, hogy gépünk a 2.0-ás BD Live profilt támogatja, bár rendelkezik 1 GB beépített memóriával is, a tárolandó anyagokhoz. Alapját a Mediatek MTK8520/MTK8575 chip adja, és Crystal CS4345/CS4361 jelzésű 24bit/192kHz rendszerű D/A konverterrel rendelkezik. Képfrissítése 24, 50 illetve 60 Hz-es lehet, és a kisebb felbontású anyagok 1080p-re tupírozása sem leküzdhetetlen feladat számára. Menüje könnyen megszokható, betűtípusa szokatlanul igényes, az pedig már csak hab a tortán, hogy a CD-text feliratokat nem csak hogy kezeli, de magyar ékezetekkel is meg tudja jeleníteni, sőt még görgeti is azokat. Távirányítója nem egy feltűnő darab, világosban nagyszerűen kezelhető, ám sötétben némi megszokást igényel. A lemezek beolvasása döbbenetesen gyors, CD esetén gyakorlatilag nulla, a DVD-vel „elbajlódik” vagy 10-12 másodpercet, és a BD is elindul alig több mint fél perc alatt.
Dolby TrueHD és DTS HD-MA sávjai gyönyörűen világosak, levegősek, ám szerencsére a basszus is szárnyal. Dinamikája remek, tere hatalmas, szépen rajzolt, de cseppet sem túlszínezett. Az effektek pontosan ülnek, kellően hirtelenek, de kicsit sem feleslegesen csörömpölősek. Telítése kifogástalan, nehéz volna fogást találni rajta. Blu-Ray képe méltó a hanghoz, és bár láttam már ennél kontúrosabbat is, mégis ez már talán ízlés kérdése is, hogy az ember melyik megközelítés mellett teszi le a voksát. Felbontása nagyszerű, tónusa inkább lágy, és természetes, semmiképpen nem akarja „kiverni a szemünket”. Egyetlen ponton jön elő a digitális képfeldolgozás nyilvánvaló hiányossága, a szemcsézettség a fókuszálatlan, homogén képrészleteken, ám könnyen megeshet, hogy ez csak a transzfer hibája, és gépünk ártatlan ez ügyben. DVD-n a szokott effektus jelentkezik, a hang és a képminőség terén is, a produkció mosottabb, kevésbé élő, veszít feszességéből, már nem köti le úgy érzékeinket, ám pár percnyi „akklimatizálódás” után, mikor a Blu-Ray magasságából leereszkedünk az „alaptáborba”, már kezdjük egészen jól érezni magunkat. Sima, natúr színei, és valósnak ható hangtere igazán jó atmoszférát teremtenek. Az akció realisztikus, a zenei aláfestés dús, de nem tolakodó. Zenés surround műsoranyagon még jobban ki tud domborodni muzikalitása, hangszerei finoman, erőlködés nélkül szólalnak meg, nincs felesleges hivalkodás, a zenekar egységes egészként muzsikál. A hangulat magával ragadó, az előadás végén elégedetten tapsolhatunk együtt a koncert közönségével. Nagyfelbontású audiolemezen házimozis mivoltához képest hatalmasat alakít és bár a speciálisan erre teremtett sztereó láncok magabiztosságát nem tudja hozni, teljesítménye pl. SACD-n jócskán túlmutat az átlagos minőségű megszólaláson – apró finomságai, egészen könnyű cinjei audiofil élményeket idéznek. Komolyzenén nincs oka szégyenkezni, igazán koherens prezentációja meggyőző. Jazzen és popon sem engedi el magát, könnyed stílusban, mégis nagy beleéléssel muzsikál, ugyanakkor igyekszik tartózkodni a túlzásoktól is.
A Cambridge Audio Azur 650BD ára egy átlagos anyagi helyzetű magyar zenekedvelő házimozisnak talán soknak tűnhet, de gondoljuk végig mit is kapunk ezért az összegért!
Nagyon jó minőségű, és nem utolsó sorban kellemes külsejű hardware-t, és a versenytársak nagy részéhez mérten jóval szerteágazóbb tudást. Aki az igényes felépítményt és az egyre népszerűbb, ám sokszor vicces külsejű médialejátszók vitathatatlan kényelmét szeretné megkapni egy készülékben, az mindenképpen írja fel a kipróbálandó készülékek listájára!